Fóris Marietta

Árak: megbeszélés szerint

Rendelés / rendelési idő: online / egyeztetés szerint

Magamról

„Ha megkérdeznének, mi a leggyakoribb diagnózis az általam kezelt emberek között, nem a depressziót vagy a poszttraumás stressz-szindrómát említeném, jóllehet ezek a betegségek túlontúl gyakran fordulnak elő azok körében, akiket megismertem, megszerettem, és elvezettem a szabadságukhoz. Nem, hanem az éhséget. Éhezünk. Éhezünk a jóváhagyásra, a figyelemre és a gyengédségre. Éhezünk a szabadságra: arra, hogy magunkhoz ölelhessük az életünket, hogy igazán megismerjük önmagunkat, és önmagunk lehessünk.”

Edith Eva Eger: A döntés

Fóris Marietta vagyok – hivatásom szerint óvodapedagógus és képzett családkonzulens.. Diplomámat a Wesley János Lelkészképző Főiskolán szereztem 2012-ben. Azóta a rendszerszemléletben való gondolkodás nemcsak az óvodai családokkal történő munkámban, de a saját életemben, és a velem együtt gondolkodó családok, párok életében is nagy változás, előrelépést hozott – a rendszerszemléletben gondolkodás, az önismeret és a szupervízió segítségével a segítő beszélgetések változásokat eredményeznek a hozzám fordulók életében.

A Magyar Családterápiás Egyesület névjegyzékében szereplő családkonzulens vagyok.

Személyes: Egy nő vagyok…egy kislány, egy nagylány, egy gyenge, egy erős, egy félénk, egy harcos, egy határozott, egy határozatlan…egy gyermeteg, egy fiatal, egy öreg…egy bölcs, egy tudatlan…sokszor maximalista, máskor meg kit érdekel…precíz, pontos, halogató, rendszerető, káoszt teremtő, extroveltált, máskor introvertált…”CSAK” egy EMBER vagyok…egy földi halandó, aki az élet útjain kezdetektől, tán még azelőttről tapasztalatokat, érzéseket, megéléseket, szenvedést és gyümölcsöző pillanatokat gyűjt. Az út, amin járok, olykor ösvény, hol kanyargós, hol egyenes, hol virágos rétekre visz, máskor meg a sötét erdő fogad.. Van, amikor az út elágazik…nemcsak két irányba…néha zsákutca is van…minden utcában, ösvényen jártam már úgy érzem. Ismeretlen utakon pedig az eddigiek vezetnek, – önmagam kezét megmarkolom, és lépkedek, óvatosan. Máskor óvatlanul. Szoktam sírni, és önfeledten kacagni is. Vannak sikereim, és élek át kudarcokat is. Tudom, milyen mérgező szülők mellett felnőni, és azt is megismertem, milyen egy rossz házasságban élni és ebben gyermekeket nevelni. Tudom, és gyakorlom, hogy a következő esély egy új lehetőség a hibajavításra. Ismerem a mozaikcsalád minden csodáját és gyötrelmét. Tudom, hogy vannak mostohák és édes mostohák, – mint a mesében is. Tudom, hogy olykor az édes szülők mostohábbak a mostoháknál Sokminden rajtunk is múlik az úton…azon, hogy képesek vagyunk-e megfogni a saját kezünket, és rálépni az önismeret szövevényes és fájdalmas útjára! Ez egyedül a saját döntésünk és felelősségünk! Ezen az úton – ha megtisztel a bizalmával – elkísérem. Olykor jó lehet meg megkapaszkodni egy-egy göröngyösebb ösvényen! Mindannyian ezeket az utakat járjuk – kinek erre, kinek arra kanyarog, egyszer lejt, majd emelkedik.